az első igzi nap...

Már korán megébredtem magamtól...már fél 7kor!!!! Igaz aludtam is eleget...reggel szépen komótosan kihúzogattam a sötétítőket és egyszercsak egy hatalmas nagy őzzel találtam szemben magamat. Nézett rám én meg rá....mozdulatlan maradtam és ő tovább lakmározott. egyszerűen nem hittem a szememnek.  Az ablaktól kb 50 centire. Legszívesebben lefényképeztem volna, de nem volt rá időm, meg elment volna addigra. 

Szóval jól kezdődött a napom :)

Reggeli: bacon, tojásrántotta, saláta meg még ezer dolog.

A reggel az nem az én napszakom. Ezek az amcsik megéletvidáman, fitten és üdén, hatalmas vigyorral az arcukon kérdezik, hogy hogy vagy???? Háttt persze, hogy én is jól vagyok, meg nagyon szretek itt lenni, igaz még semmit nem láttam semmiből, de muszáj ezt mondani. 

Az ebédlő: kerek barna asztalok, 7-8 székkel, 2 salátás bár, Pulton: kávé, forrócsoki automata, forróvíz, 6-8 különböző, persze koffeinmentes tea, barna cukor, rendes cukor, méz, szinte minden. Kivéve ciromlé...(azóta találtam a raktárba :)

Ezenkívül egy hatalmas kandalló, mint a filmekben, ahol megvan a helye a kis zokniknak, amikor jön a télapó, körülötte kanapé. A másik szárnyában az ebédlőnek meg tv és kanapé.

A reggeli folyamata:

8kor kongatnak a nagy haranggal, majd megkezdődik az imádkozás, amit mindig más mond. Itt nincs sztenderd ima, itt mindenki improvizál.

Imádság folyamata: mindenki lehajtott fejjel, csukott szemmel, átszellemült arccal hallgatja, sőt van akik átkarolják vagy megfogják egymás kezét.

Ezután jöhet a 40-30 percig tartó evés. Majd mindenki elviszi a tányérját a mosogatóhelyiségbe. 

Ha mindez megvan jön a TÁJÁKOZTATÁS 5 percben. ki hova megy meetingre, azaz megbeszélésre, vagy mi a napi feladat, stb.

Reggeli után cspatépítő játékok, azaz ismerjük meg egymást:

1. feladat: alkoss nagy kört, mutatkozz be és csinálj valmilyen bemelegítő gyakorlatot. A többiek feladata meg elismételni éssss megjegyezni a nevét, na meg végrehajtani a gyakorlatot. Persze a 30. ember után már elvesztettem a fonalat, itt mindenki Susan, Susi, Sara, meg Bekky, Beccka, Kim, Katlin, Kate...jah és persze a vezetéknevet is ismételni kellett.....

háttt nálam kicsit megakadtak :) szegénykéimnek nem ment a pr, zs, n egymás után. DE a Szilviát azt nagyon megtanulták.

2.feladat: keressd a párod és hajtsd végre a kőr közepén álló utasítását. Pl: jobb kéz a másik csípőjére, a fej a a másik térdére és stb. Sípszóra párkeresés, akinek nem volt párja az adta középen az utasítást. ÉN gondoskodtam, hogy mindig legyen párom :)

3. feladat: kisebb csoport alkotás, csapatinduló kitalálás és előadás

4. feladat: találj a lyukba. Azaz a derekadra kötöttek egy lelógó csipeszt és azt kellet beleirányítani egy wc papír gurigába. A leggyorsabb csapat nyer. Mi a harmadikok lettünk. 

5. feladat: add át. Fogpiszkáló a szájba, az első átadja a mögötte levőnek a fogpiszkálón lévő kerek cukorkát. Persze a sorba úgy kellett beállni, hogy magas-alacsony.magas-alacsony...izgalmas volt. Ha leesett a cukor újra kellett kezdeni. Mi lettünk az elsők :)

6.feladat: (Gyökérség) Végy egy teniszlabdát, tedd bele egy régi harisnya lábrészébe és tedd a fejedre. Majd kezj el körözni a labdával mint egy helikopter propeller és próbáld meg leszedni a másik fejéről....hát engem helyből "lefejeltek". Az utolsó kettő pedig párbajozik. idióta egy feladat...

Ez eltartott egy egészen ebédig.

Kong, imádkozás, zabálás.

 

Ebéd: saláta, krummpli, valami csilis szósszal meg hús. Finom volt.

14:00 papírmunka, majd kinti szórakozás a vizes fűben. JÓÓÓ volt!! Egész délelőtt szakadt az eső. 

1.feladat: kő-papír-olló. Kétcsapat, egymással szemben a vonalnál, 3ra megmutatják, hogy melyiket választották a három körül. A csapatok előre megbeszélték, hogy mit fognak mutatni.

Aki veszített az szélsebesen futott vissza a bázisra, aki nyert annak meg el kellett kapni valakit a vesztesek közül. akit elkaptak az a nyertes csoporthoz került. 

2. feladat: bízz bennem. Kisebb csoportokra oszlottunk, kb 6-8 ember. Kis kört alkotunk. Aki középen volt, be kellett csuknia a szemét és el kellett dőlnie valamelyik irányba, majd a többiek kézről-kézre körbeadogatták. Ennek a másik változata a felemelem a fejem mögé, majd lerakom. Na szerencsére nekem ez kimaradt. DE jött a következő akadály. Az egy másik helyen volt az erdőben. Fel kellett mászni egy álványra. Kb a fölldtől 1,5 -2 méternyire volt. Ki kellett állni a szélére, háttal a többieknek és le kellett magad vetni háttal a többiek felé. Ök meg lent elkaptak. Na én már a gondolattól is rosszul voltam, hogy egy fel kell mászni, kettő HÁTTAL le kell vetnem magam. Nem az idegesített, hogy nem kapnak el, mert tudtam, hogy elkapnak, hanem hogy nem tudom mi történik velem. Miután elkaptuk az embert, szépen letettük a földre. Sajnos ez alól a feladat alól nem tudtak kibújni. MINDEN bajom volt. Bár nyugtatott a tudat, hogy a legkövérebb embert köztünk elkaptuk, szóval engem sem fognak leejteni. 

Kiálltam a szélére. A csaj megkérdezte minden rendben van-e. Legszívesebben mondtam volna, hogy kvára nincs rendben semmi, de hát mosolyogni kell. 3-2-1 zuhanássss....zuhanás közben én csak azt ordítottam, hogy óóóó mamiiiii mammiiii mammiiiiii. 

Így visszagondolva nem volt rossz.... :)

3. feladat: mássz fel. Hatalmas, több mint 2,5 méteres fa fal, ahova fel kellett mászni úgy hogy 2 ember emelhet, a többi csak tarthat. Aki felmászott az fennmarad és segít felhúzni a többit. De fent csak max 2 ember tartózkodhatott. 

Tervkészítése után óra indul és nem lehetett beszélni, csak mutogatni. Az első lány nem érte el a fal szélét és nem tudta felhúzni magát. Így más ment először Hát ő is megküzdött érte. Ő elérte a fal szélét, de nem tudta felhúzni magát, a 2 fiú meg nem tudta magasabbra emelni. Aztán valahogy sikerült. Ezután már ment mint a karikacsapás. Én egész hamar felértem. Nekem sikerült felhúznom magam . A két segítő csak annyit segített, hogy elérjem a fel szélét, onnantól már sínen voltam. Viszont nekem meg Liznek kellett felhúznom a legkövérebb embert. Beleizzadtam, mondhatom....de sikerült. Az utolsó embert viszont nem tudtuk feljuttatni a falra. olyan terveket eszeltek ki, hogy engem lelógatnak, majd a lenti elkapja a lábam és rajtam keresztül felmászik. Azt mondtam, hogy ezt felejtsék el, gondoljanak ki mást. 

Sajnos az időnk lejárt, így az utolsó ember lent maradt....

4. feladat: ugrás át a folyón, kötél segítségével. A folyó felett lógott le egy kötél egy nagy ágról. Az első ember éppen hogy csak átért a túlpartra. Majdnem belelépett a szélébe. A második ember vitte a " savval teli vödröt". Őt sikeresen elkapta a túlparton lévő emberke, de majdnem mind a ketten csobbantak. Egy lány belezuhant a vízbe. Ó jeee....de én sem voltam kivétel. Az én technikám a nekifutás ameddig csak tudok, majd elrugaszkodás a partól, így egy kört írok majd le, de a folyó legkeskenyebb részén ugrom majd át. A terc jó is volt, csak a kivitelezés sült el szarul. 

Nekifutás, elrugaszkodás, repülés......majd a többiek elfelejtettek elkapni a túlparton....Szilvi repül vissza a másik oldalra, de annyi lendülete már nincs, hogy elkapja  a partot és megpróbálja megint. Így kis hősünk tesz még egy kört a folyó felett, majd miután másosjára sem kapják el, szépen belecsobban a vízbe....

Hát nem csodás.....a sortcipőm, a farmerom, mindenem vizes lett. Kösziii mindenkinek :) Azért jó volt.

Minden feladat után megbeszélés. Mi volt jó, min kellett volna változtatni. A feladatok közben 50000000 szúnyog csípett meg, össze vissza vakaróztam......

Mint az ázott verébb baktattam haza száraz ruháért. Valahogy tudták, hogy ennek a feladatnak kell az utolsónak lennie... :) vajon miért???

Vacsora, majd tábortűz szúnyogfalván...

Tábortűz a spirituális helyen. Itt Jézusos dalokat énekeltek. Szép volt, meg meghitt meg miegymás. Mindenki tudta a szöveget, már ez meglepett. A másik meg egyesek annyira beleélték magukat, hogy az csak na...szinte extázisba estek. Énekek után meg beszélgetés. A téma: Hogy van jelen az Isten az életedben? 

A 30.felszólaló után, fél 11 felé közeledve, amikor már több, mint egy órája kint voltunk az ázott erdőben, a szitáló esőben, a fagy hidegben én már csak esőért, de olyan jóóó heves esőért könyörögtem és hogy vége legyen már az egésznek. 

Olyan fél 12 felé kerültem ágyba. lakótársaim nincsenek, majd csak vasárnap érkeznek, így enyém az egész házzzzz! Nem mintha az alváson kívül tudnám bármire is használni. 

Az esték és a reggelek hűvösek. Konkrétan reggel pokrócba csavarva megyek a fürdőbe és míg fogat mosok, meg stb, engedem a zuhanyzóban a forró vizet és egy kis gőzből nyerek meleget, hogy mikor öltözök, jó meleg legyen a fürdőbe... 

Üdvözlettel: miss. Zilvia

UI: Itt görnyedek a raktárba és próbálom összeszedni mikor mit csináltunk. Ma szabadnapos vagyok, és Gábor laptopját bitorlom. Kint szakad az eső, nem lehet csinálni semmit. Már itt vannak a gyerekek és nem lehet használni előttük sem laptopot, sem telefont. Így bujkálni kell, mert nem akarok átmenni a lányok házába, ahol legálisan is lehet netezni az irodába, mert túl messze van. Így partizánkodok. 

Hamarosan képek....és több bejegyzés :) De tudjátok, jó munkához idő kell :)

kezdetektől...

2012.06.12- ismét egy mérföldkő az életemben. Reggel 9:35 kor elhagytam kicsiny kis országomat és átszeltem a hatalmas Atlanti-óceánt.

Kelés:05:30 Nem izgultam az út miatt, de nagyon nehezen tudtam elaludni. Akkor már tudtam, hogy laptopom nélkül fogok utazni, mert nem lett kész. Nem mondok semmit, csak annyit, hogy valahogy kicsit nagyon balszerencsés vagyok, ha utazásról és laptopról van szó. (Ugye Észtországban az első napon bemondta az unalmast, hát most esélye sem volt)

Na mindegy.Időben elindultunk, időben odaértünk, DE a fantasztikus Liszt Ferin a Lufthansa szektorban akkora KÁOSZ uralkodott,hogy az csak na. Mint a csürhe banda. Ott álltunk,mint a szerencsétlenek és senki nem mondott semmit. Kb 1,5 órán át álltunk sorba, mindenki tiszta ideg volt. Szerencsére nekem még volt elég időm, de volt akit úgy emeltek ki a sorból,név szerint, nehogy lekésse a gépet.

Már majdnem én következtem, amikor egy ausztrál állampolgár, egy vén nyanya arrébb lökött, hogy Ő volt itt előbb,mit képzelek magamról, álljak mögé. Miután nem akartam veszekedni magam elé engedtem. Bár legszívesebben megmondtam volna neki, hogy ez Magyarország, itt farkastörvények uralkodnak, szokjon hozzá vagy húzzon haza.

A biztonsági ellenőrzés hamar ment, szerencsére nem szedtek ki semmit a csomagomból. Sajnos ezúttal nem ablak mellé kerültem, hanem középre. Az út unalmas volt. Felszálláskor ismételten forgott velem a világ...Útközben kaptunk vaníliás bagettet meg üdítőt. Néhányszor megdobta a gépet egy-egy szellőcske, akkor úgy éreztem magam, mint a LOST eltűntek c. sorozat első epizódjában :)

Landolás: volt már jobb is...valahogy nem sikerült letenni a gépet észrevétlenül. (Amúgy egy nagyon fiatal pilótánk volt)

Frankfurtban nem volt semmi fennakadás,megtaláltam hamar a Z25 kaput. Ismételten ellenőrzés. Itt bizony besipogtam. A néni elvezetett és az elektromos kütyüjével végigmustrált. Megnézte a nadrágzsebemtől a gombokon át mindent. De nem talált semmit. Viszont a második csomagátvilágításon a bácsi rondán nézett rám és kinyitotta a csomagot, megnézte a folyadékokat. Amikor félrehívott, gondoltam majd udvariasan megkér, de nem  önállósította magát és egyenként megnézte a folyadékokat. Majd még egy vízum/ útlevél ellenőrzés és már nem volt más, mint a felszállás. 

Kis tülekedés után elfoglaltam a 49J helyett a 49H ülést, mert egy indiai nénike eltévesztette a házszámot és miután angolul nem nagyon tudott, kézzel lábbal mutogattam, hogy rossz helyen ül....majd 3 perc után feladtam és leültem a popsimra a folyosó mellé. Hál' Istennek senki nem ült mellettünk, így kényelmesen elfértünk. Viszont sokkot kaptam a ruhájától. Felül olyan volt, mint egy melltartó, de sokkal vastagabb és még át volt tekerve a néni egy vastag függönynek látszó ruhával. Érdekes volt. A gép tele volt arabbal, indiaival, kínaival meg egyéb szerzeményekkel. Most már tudom miért olyan nehéz bejutni ebbe az országba.

Felszállás: Forog a világ, bár most rövidebb ideig. 

Az egyik képernyőn lehetett nézni, hogy hány méter magasan vagyunk, milyen sebességgel haladunk, mikor érünk oda és most ott mennyi az idő. Volt amikor átléptük a 800 km/h álomhatárt. Az út alatt mást sem csináltam, mint fel és levetkőztem. Hol megfagyasztottak minket, hol meg nagyon meleg volt. Ugye kaptunk takarókat, mindenki azzal bugyolálta magát. A másik oldalamon egy nem túl barátságos nő ült, akinek mindig minden baja volt. Mellette egy apa ült a lányával, azok mögött meg az anya a másik kisgyerekkel. Sajnos nem kaptak jegyet egymás mellé, így megkérték a goromba nőt, hogy cseréljenek helyet, de mondanom sem kell, hogy a nőci nem ment bele, mert Ő csak a folyosó mellett tud ülni. Na mindegy...

Kaja: Csirke, saláta, bagett, sajt és nagyon-nagyon finom málnás sütemény. Miután még akkor fájt a szám, így olyan lassan ettem, hogy mire befejeztem addigra már az innivalót hozták. 

Kaja 2: Landolás előtt kb 1 órával jött második kör. Vegetáriánus szendvics szerű, de olyan rossz volt, hogy ott is hagytam. 

Sajnos inni nem igazán adtak sokat, azt hiányoltam. Szomjas is voltam, mire odaértünk.

Landolás: jobb volt, mint a frankfurti. Zökkenőmentes, szinte észre sem vettem, hogy már földet értünk. 

Elcsodálkoztam azon, hogy az emberek akkora kupit hagytak maguk után, hogy az csak na. Főleg az első osztályon. Nehezükre esett odaadni a sztyuiknak a szemetet, könnyebb volt ledobni a földre. Nonszensz.

Leszállás után sorba állás, de nem tartott túl sokáig. A bevándorlási emberke feltett pár kérdést és már mehettem is a dolgomra. Felkaptam a csomagomat, ami épségben megérkezett és mentem megkeresni a buszmegállót. Gondoltam vagyok olyan májer és megtalálom segítség nélkül, de nem. Azaz megtaláltam elsőre a helyes buszmegállót, de kicsit aggódtam, mert minden társaságnak ki volt írva a neve, kivéve az enyémnek. Így szépen visszaballagtam és megkérdeztem az információnál. A nénike közölte, hogy épp most ment el a busz, a következő pedig egy óra múlva jön majd. A hatalmas csomagommal felszerelkezve elmentem meglátogattam a mosdót. Elég érdekesre sikeredett, ugyanis csomagostól mindenestől rontottam be a csöppnyi WC-re. De hát mit tehettem volna, kint nem hagyhattam felügyelet nélkül. Mindegy egy magyar mindig feltalálja magát. :)

Ezután lehuppantam a legközelebbi székre és megpróbáltam befogni a netet a fantasztikus okos telefonommal. Mégse volt felesleges megvenni ezt a kütyüt drága magyar forintokért. Gyors elküldtem egy rövid üzenetet Fb-on meg e-mailen.

Majd, mint derült égből egy villám, úgy csapta meg a fülemet egy magyar szó, majd párbeszéd:

-Szia,magyar vagy ugye?

-Igen.

-Ugye Pécsre jársz egyetemre?

-Igen

-Szlavisztikára?

- IIIIggennn....(itt már nagyon-nagyon  kimerevedtek a szemeim :)

-Én is oda járok, szoktalak látni a folyosón.

-Hát én téged nem...

Majd beszélgettünk, amíg nem jött a busz. Ő is táborba ment dolgozni, de egy másik államba és másik szervezettel. 

5kor begördült a busz, a sofőr vetett egy pillantást a jegyre és már mehettem is. A segítője meg elvette a táskámat és berakta a csomagtartóba. Persze itt nem úgy van, hogy mindenki találomra beküldi a táskáját és örül, hogy befért. Itt kérem REND uralkodik. 3 megálló, 3 külön csomagtartó fakk. Így a csomagok nem keverednek és nem kell tartani attól attól, hogy valaki elviszi az én csomagomat idő előtt.
Busz: keleti kényelem, nyugati nyugalom, wifii és stb. Ismételtem rövidebb idő alatt tettük meg az utat a tervezett időnél, de már vártak Doverben a buszvégállomáson. George talált meg engem és nem én őt:) Kézfogás, a szokásos udvariaskodás bla bla. Majd megérkezett Grace, Lance és Chelly. Mindenkinek hatalmas csomagjai voltak, de George dzsippel jött és a csomagok na meg mi is kényelmesen elfértünk. Az út nem tartott tovább 30 percnél, végig erdős részen mentünk, hatalmas fák az út szélén és a nagy semmi. Se egy bolt, se egy ház, csak a nagy SEMMI. Kb mint nálunk a Hortobágyon :)
A táborba egy fogadóbizottság jött üdvözölni minket. Bemutattak az igazgatónak, a feleségének, a FŐNÖKNEK, Toddnak, meg még ezer embernek...
3 kérdés, ami elengedhetetlen az amcsiktól, amikor megérkezel:
1. Mi a neved?
2. Honnan jöttél?
3. Honnan, kitől hallottál a táborba/ hogy kerülsz ide?

(De a legeslegfontosabb kérdésük a nap minden percében: How are you? / How is going? A hogy vagy kérdés, amit otthon nem nagyon teszünk fel a másiknak. DE itt KÖTELEZŐ. NA meg az is, hogy azt mond, hogy pretty good, fine, well, fine, good vagy awesome vagy ehhez hasonló. SOHA SEMMILYEN körülmények között sem mondhatod azt, a mi újság kérdésre, hogy áhhh semmi különös. Sőt gorombaság, ha te nem kérdezel vissza ugyanolyan mosolygós, kedves arccal.

Mikor megérkeztünk itt már este 9-et ütött az óra, ami azt jelenti, hogy otthon már elütötte a hajnali hármat....
Kicsit fáradt voltam, de mire ágyba kerültem már átlendültem a holtponton, de így is extra rövid idő alatt sikerült elaludnom.

A fő épületben megkaptam az ágyneműmet, meg a huzatot...kicsit erős kifejezés mindez ezekre a dolgokra.
Gumis lepedő: valamikor öreganyám idejében látott utoljára gumit.
Pokróc: ami dupla, rózsaszín és agyonbolyhosodott, jah és persze nem fér bele a szimpla otthonról hozott ágyneműhuzatba. (Itt meg nem kaptam olyat, mint amilyen otthon van, de helyette van egy ágytakaróra emlékeztető VALAMI. Olyan, mint egy lepedő, de csipkés a széle. Na most ezt kéne a pokróc és én közém rakni, vagy a pokróc fölé??? I dont know.

Jah a kabinom neve: Rein Deer.
Röviden: három emeletes ágy, 2 kis ablak, szűk WC és zuhanyzó. (ez a ház egy elszeparált része. A nagyobbik részen leszenk majd a gyerekek a felügyelőjükkel. Ott is vannak emeletes ágyak, 2 zuhanyzó, 2 WC és több ablak.
Mire kiválasztottam az ágyam...fent alszom az ajtó mellet jobbra, az ablak mellet. Nem akartam a wc mellett, meg a másik oldalra sem, mert arra nyílik a wc, meg ott van a kuka.
Persze, hogy első éjszakán egy hatalmas "tarantulával" találtam szembe magam...de mire kiszedtem a papucsom a csomagból, elment....jobb is...ekkora pókot még nem láttam....fúúújjjjjjjj
Ezek után úgy feküdtem le, mint a régi szép időkben a jakabhegyi koliban. Átnéztem minden sarkot, minen kis részt, honnan bukkanhat elő újból egy tarantula vagy más kedves állat :)


Ezt a bejegyzést kb 2 hete írom, szóval elképzelhetitek mekkora itt a hajtás. Laptop nélkül meg nehézkes, de kitartás.

Olvassatok továbbra is mert itt minden nap történik valami, csak legyen erőm blogra vetni :)

Üdvüzlettel: miss. Zilvia


UI: várom a kommenteket és az ötleteket. Ki miről szeretne hallani részletesebben:)

coming soon...

Hamarosan uj bejegyzes ekezetekkel...addig is kitartas :)

Udvozlettel: Szilvia

vigyázz, kész, rajt...

Okééééé, indulásra kész, bepakolva, felkészülve, ellenőrizve, elrendezve minden. Vagyis remélem. Én már kész vagyok, bár a laptopom még mindig nem tudom merre van, de sebajjjjjjjjjj, majd ideér az is valamikor. Én nem izgulok.
Majd próbálok többször hírt adni magamról. Tudjátok, nem rajtam múlik, hiszem az erdőben úgy kell befogni a netet a fenyőfa tövénél :)
Legyetek jók, vigyázzatok magatokra, én is próbálom majd ugyanezt!!
Hamarosan jelentkezem, immáron az USA-ból :)

Üdvözlettel: Szilvia

UI: Most kaptam a hírt, hogy laptop nélkül kell repülnöm, mert még nincs kész...szóval ne aggódjatok, majd csak lesz valahogy...vagy sehogy:) De jól indul az egész :) Úgy emlékeztet a tallinni utazásomra :) 

dobpergés és lepellerántás...

Hölgyeim és Uraim, Ladies and Gentlemen!!

Ezúton szeretném bejelenteni, hogy kevesebb mint 2 hét, pontosabban 9 nap múlva elhagyom a kis országunkat, mert vár rám a dolgos nyár és már nem csak álmaimban fog Amerika visszaintegetni!

IGENNNNNNNNN irány USA, pontosabban New Hampshire, Alton és a tábor: Camp Brookwoods and Camp Deer Run.

Ismerős a tábor neve?? Talán azért, mert tavaly Mr. Czérna robotolt ebben a táborban. Mr. Czérna közbenjárt az érdekemben és így idén együtt hódítjuk meg az "álmok földjét". Már alig várom!

Persze addig rengeteg a teendőm, időm viszont nem sok. Ez a bölcsfog téma, meg a vizsgák nem éppen jöttek jókor. Na de mindegy! 

Ágnyeskánk tegnap már megérkezett az USA-ba, rövid helyzetjelentéset adott nekünk: Boston, eső és 12 fok...hát nagy valószínűséggel Altonban sem lesz gatyarogyasztó meleg, így esélyes, hogy a hálózsákot magammal fogom vinni...na meg még ezer cuccot kellene beszereznem, meg kell látogatnom a fodrászt, mert már annak is eljött az ideje. 

Jó lenne, ha egy nap nem csak 24 órából állna. Mindeközben a lányokkal már tervezgetjük az őszi kiruccanásunkat is. Remélem az is összejön! Nagyon jó lenne. Persze nem ártana megnyernem az ötös lottót, mert ezt a tempót csak sok-sok millióval a zsebemben tudom majd tartani :)

Üdvözlettel: Zilvia

a bölcsesség fáj...

Nem kis nehézségek árán, de megszabadultam a fantasztikus bölcsességfogaimtól. Mind a négytől, körülbelül egy hónap leforgása alatt.

A nagy utazásom előtt elhatároztam, hogy felkeresek egy fogorvost. Sajnos az otthoni fogorvosom csak kedden és csütörtökön rendel, így nem sok esélyét láttam annak, hogy otthon elintézhessem ügyes-bajos fog-as ügyeimet. Így elbattyogtam a Veress Endre utcai rendelőintézetbe...és láss csodát, találtam egy fantasztikus fogorvost. Bár nem szívesen mentem egy vadidegenhez. Fogorvosok terén nem igazán voltak jó tapasztalataim...bár a legutóbbinak dr. O.Gáborban már odaítéltem az "aranykezű" címet. Szóval most dr. L. Dénesnek ki kell találnom valami mást :)

Na lássuk, hol és hogyan is kezdődött:

Egy szép csütörtök reggel elmentem a fogdokihoz. 8-ra mentem, de már háromnegyed környékén ott voltam. Az asszisztens néni elkérte az adataimat és közölte, hogy legyek türelemmel, a  doktor úr még nem érkezett meg. Mondom én  türelmes vagyok, elvileg még nincs is 8 óra, szóval csak relax. Addig belemerültem a prospektusok olvasásába. Kb mindent tudok a fogkő és lepedékképződésről, a kellemetlen szájszagról, a fogbetegségek megelőzéséről és persze az is megmaradt, hogy a fogorvosok Blendameddel mosnak fogat szigorúan OralB elektromos fogkefével mert az százszor jobb, mint egy hagyományos manuális fogkefe. Olyannyira lefoglaltam magam, hogy észre sem vettem, hogy megérkezett a doki bácsi.

Bementem és egy fiatal, szőkés-vöröses, hatalmas nagy barna szemű doki'bá fogadott az öreg, őszes hajú, szemüveges, szakállas helyett.

Kicsit meglepődtem: Ő a fogorvos???

Nagyon aranyos és szimpatikus volt, sőt az általános rettegés sem fogott el, amint beléptem.

Elmondtam, hogy egy nagy utazásra készülök és szeretném, ha a fogaim rendben lennének.  (Bár a fogaim szerintem csak akkor lesznek rendben, amikor gyönyörű szép műprotkóm fog villogni a számban: )

Lecsekkolta a fogaimat, egyből kiszúrta a hiányzó bal felső 4est, amit a szájpadlásomból húztak ki és megállapította, hogy a bölcsességfogaim az életbe nem fognak kijönni, mert nincs hely számukra. Ezzel tisztában voltam, de mindig halogattam ezt a bölcsfog dolgot. Bár, bal alul már a fele kibújt, de az is csak azért, mert a bal alsó 6-ost kihúzták.

Kaptam egy beutalót röntgenre, mert anélkül nem sokra megyünk. Kedden el is mentem és meg is csinálták. Legutóbb, amikor röntgent csináltak megkaptam a képet és én vittem a dokihoz. Itt kérem már e-mailben küldik el, még az adott napon és senki nem volt kiakadva, hogy nekem az állandó lakcímem Tatabánya és nem Pécs. Valahogy itt nem olyan szőrszálhasogatóak az emberek, vagy csak egyszerűen rugalmasabbak.  

Visszabattyogtam Déneshez péntek 13-án, így már előre predesztinálva volt, hogy nem jó híreket fogok kapni. Hát nem is kaptam...

A bal alsó bölcsességfogam nem éppen az ideális helyen és szögben jön, szóval ki kell onnan szedni, a bal felső meg nem fog kijönni, ahogy a másik oldalon a többi sem. Szóval a varázsszó: MŰTÉT.

Persze a szájsebészeten 2 hónapra előre kell időpontot foglalni, nekem meg annyi időm nem volt, így szájsebészet helyett Dénes rendelő maradt a legoptimálisabb helyszín.

A dátum: május 18. 

Kicsit izgultam és félve számoltam vissza a napokat. Lelkiekben felkészültem, igaz a szájpadlásomból kihúzott fog sem volt egy egyszerű menet, de nem volt olyan vészes.

Anyu kísért el, mert pont erre volt dolguk. Odafelé kicsit futni kellett, hogy időben odaérjünk, mert természetesen nem indultunk el időben. 

Megkaptam az adag érzéstelenítőmet, amit egyáltalán nem éreztem. Majd ezek után kezdtem el remegni... :) Kint kellett várnom 10 percet. Ezalatt Dénes bedobott egy kávét a folyosón. Anyu is meglepődött, hogy milyen fiatal a doki'bá, második mondata: "Aztán nem ám elront valamit, vagy nem jól csinálja meg!' Ezzel anyu totálisan megnyugtatott :)

Az egész beavatkozás olyan jó egy órán át tartott. Semmit nem éreztem, nem fájt. Az alsó nagyon hamar kijött, azaz kirepült a számból. Először azt hittem eldobott valami fogót vagy hasonlót, de nem, a bölcsfogam vett egy repülő fordulatot. Drága Dénes nekem akarta adni emlékül a fogam, mert érdekes alakja és gyökere volt. De én intettem neki, hogy eszem ágában sincs elvinni, úgysem fogom a nyakamban hordani :) Erre ő megörült és mondta, hogy akkor felhasználja orvosi célokra :) Áldásom rá! 

A varrás a legjobb része a procedúrának :) Ezután jött a bal felső. Ezzel sem lett volna semmi baj, nem éreztem, nem fájt, DE a hangok....ájjj...recsegett, ropogott...azt hittem leszakad az egész felső állkapcsom. Próbáltam hangosan énekelni magamban, de nem jött össze...a hangok a fejemből jöttek :) Sajnos itt nem jött be az a technikám, hogy beszélek a fogamhoz: Te nyomorult, köcsög, kva most azonnal kijössz, gyerünk, gyere már ki nógatás...
A felsővel kicsit megszenvedtünk, de végül az is megadta magát. Ment a kiállított darabok közé :)
Dénes érdeklődött, hogy tetszett, mire számítottam? Mondtam, hogy sokkal rosszabbra készültem, túl lehet élni, de a hangok...azok borzalmasak voltak... Mivel átszakadt az arcüregem, ezért antibiotikumot kellett szednem. Augmentin 1000mg, napi kettő. Mondanom sem kell, hogy nagyon a toppon voltam tőle.
Egész este jegeltem, meg ülve aludtam, DE egyáltalán nem fájt. olyannyira nem, hogy csak hajnalban vettem be egy rubophent, ami nem mondható nagy lórúgásnak.
Másnap reggel úgy néztem ki, mint egy hörcsög, aki egész almát tartogat a pofijában. Ráadásul vissza kellett mennem kontrollra. Ott kitártam a számat, már amennyire tudtam, Dénes konstatálta, hogy a seb szép, jegeljem és pihenjek. Mire visszaértem a koliba, kétszer akkora lett az arcom. Gábor hozott nekem jeget a Madách utcai rezidenciájáról, mert ebben a nyomi koliban nincs fagyasztó!
A következő egy hét fekvéssel és alvással telt, intenzív jegeléssel...na meg pufi eszegetéssel, mert semmi mást nem tudtam megenni. A harmadik napon már hánytam, még a látványától is.
következő pénteken kiszedte Déni a varratokat, de még kellett egy hét, hogy minden visszatérjen a rendes evés-vágásba :) Még most is ó, de már nagyon szép.

MÁSODIK FELVONÁS.
Dátum: május 28.
Kaptam egy üzenetet facebookon, hogy a a fogorvosi rendelőintézetből kerestek és hívjam fel őket, mert nem jó a doktor úrnak az időpont, írta nekem a kolibizes leányzó.
Felhívom a rendelőt, az asszisztens néni közli, hogy történt egy kis baleset, Dénes eltörte a lábát focizás közben, így a műtét elmarad. Ehhez a beavatkozáshoz meg nem árt a stabilitás és egy kis kraft.
Másnap sikerült új időpontot egyeztetnem: május 30, délután 5 óra.
Na kaptam még egy hét haladékot...Megint betankoltam puffiból, meg levesből, meg kalácsból, na meg igen cukros gyümölcsléből, ami az életemet mentette meg az első pár napban.
A beavatkozás előtt a postán kellőképpen felhúzták az agyamat. A Dzsinit akartam feladni, azaz a bicajomat, de a bunkó, érthetetlen öreg tat nem engedte meg. Azon volt kiakadva, hogy a pedálokat nem szedtem le. Valamint jó lenne, ha becsomagolnám. Hiába mondtam, hogy a kerekeket lerögzítem, de a pedált nem tudom leszedni, mert egyrészt azt sem tudom, hogy kell, másrészt meg semmi szerszámom nincs hozzá. Na kb 15 perces vita után végre kibökte, hogy így nem adhatom fel...1500-as vérnyomással, olajosan estem be Déneshez. Beadta a szurit, amíg hatott addig lebonyolítottam pár telefont, hogy lenyugtassam magam....nem is azért voltam ideges, hogy megint műtét, hanem ez a postai ügy is betett, na meg az is hogy egedül kellett mennem, meg az járt az eszembe, hogy fogom hazatolni....
Na mindegy. 17:10 kor mentem be és 18:30 körül jöttem ki....hát....ezt is túléltem, de ez sokkal-sokkal borzalmasabb volt. Itt is az alsó hamar kijött, sőt hang, azaz recsegés, ropogás nélkül, aminek nagyon örültem. Majd jött a felső....na azt senkinek nem kívánom. Egyrészt szegény Dénes nem igazán fért hozzá, mert annyira hátul volt, és annyira nem volt hely....a széket felemelték az égbe és majdnem félig fekvő pozícióban vészeltem át. Viszont a kilátás tökéletes a székből, rálátni a Mecsekre, és a Tv-toronyra :)
A felső bölcsességem, sehogy nem akart megmozdulni...a szomszédból a doktornő köszönt be, majd leragadt és szemügyre vette a fantasztikus beavatkozást. Hát ő is tátott szájjal követte a procedúrát.  20 perc után miután semmire nem reagált a kis rohadék, elkezdtem fohászkodni. addig Dénes ránézett a röntgenre, de azon nem látszott semmi. Azonban valami még annyira tartotta a fogat...jóóóó pár perc múlva már a feszítést nem tompán éreztem, hanem elég élesen, bár mondtam, hogy mééééggg bííírom, mert én kemény vagyok.....de 3 perc múlva kaptam még egy kis érzéstelenítőt, mert látták rajtam, hogy kész vagyok :) Leghátul feszegette, de úgy éreztem, mintha az első 3 fogamnál lenne...
Levert párszor a víz, de nem csak engem...ráadásul egy nejlon lepelt kaptam előkének, ne legyek csupa vér...az meg pláne nem engedi át a levegőt.
Még egy kicsit szenvedtünk, mert egybe akarta kiszedni, nem akarta összetörni a fogat. Végül SIKERÜLT. Akkora kő esett le a szívemről....már azon gondolkodtam, mi lesz, ha nem sikerül...bla, bla. DE sikerült egybe kivenni. Ez is megy a kiállításra, mert ez meg vízszintesen helyezkedett el.
Na szóval túléltem és örülök, hogy hozzájárulhatok az  orvostudomány fejlődéséhez.
Most itt fekszem a koliban, jegelem az arcom, ami nem hogy nem apad, de egyre csak nőőőőő....szerencsére fájni nem fáj, amit egyáltalán nem értek. Vagy nagyon jól megcsinálta Déni, vagy nekem nagyon magas a fájdalomküszöböm...na de ez miatt nem sírok, hogy nem fáj :) Esténként azért beveszek egy flektort, ami reggelre jól lehúzza a gyulladást, de aztán nappal megint felduzzad.
Anyunak küldtem tegnap egy mms-t...hát megállapítottuk, hogy nem kerülök címlapra ezzel az arccal :)
Egy hét múlva megyek vissza varratszedésre...addig remélem nagyon szép lesz :)
Az ülve alvást már kezdem megszokni, gyúrok a 8-10 órás útra, amit szeretnék átaludni ülve :)
Nos "röviden" ennyi....bölcsességfogam már nincs, de ettől függetlenül még bölcs lehetek :)

Hát egy élmény volt, gyanítom nem csak nekem, hanem Déninek is :) Innentől fogva bármilyen más beavatkozás már csak gyerekjáték lesz :)
Ezennel ünnepélyesen átadnám dr. Dénesnek a " bölcsek királya" címet és virtuálisan átnyújtom a "fogorvosok rendjének legmagasabb érdemkeresztjét" :) És persze Edina szavaival zárnám a sort: meggggggg meg elllllllllllll.... :D :D 

Üdvözlettel: Miss Zilvia