január 28.

Lefekvés ideje: 01:15. Ébredés időpontja: 04:00. Igen, nem sokat aludtam. Fáradtan kelltem, de még mindig nem izgultam. De tényleg. Tudtam, hogy nem lehet semmi gond.

Viszonylag hamar összekészülődtünk, elköszöntem a szobámtól, a háztól, Rexitől, Barikáktól és 5:30kor indutunk Ferihegy 2A-ra. A repülőtér nem is volt nagy, itt aztán tényleg nem lehet eltévedni. Képtelenség. A bejárattal szemben egy nagy kivetítőn vannak az induló járatok egy rakat információval. Nagyon kellett figyelni a járatszámot, hiszen 9:15kor 6gép is indult Frankfurtba. Becsekkolásnál volt egy masina, ami kiadja a beszállókártyádat. Beolvasta az útlevelet, be kellett pötyögni melyik géppel mész, és ki lehetett választani azt is, hogy hova szeretnél ülni. Így kerültem én az ablak mellé. Az első gépen a 23F, majd a második gépen a 10F-es székre. Szerencsére már Ferihegyen megkaptam a Tallinnba szóló beszállókártyát, amire rá volt írva, hogy az A38-ról fog indulni a gép. (Ekkor már tudtam, hogy nem lesz gond, csak megtalálom 2,5óra alatt azt a nyamvadt kaput...)
8óra körül elbúcsúztam anyuéktól, ami nem ment könnymentesen, hiszen még soha nem voltam ilyen távol, ilyen sok időre...
A második ellenőrzésen rengetegen voltak, hosszú volt a sor, de gyorsan haladtunk. Első sokkhatás ott ért, amikor láttam, hogy az emberek veszik elő a laptopjukat és rakják bele a kosárba. Az én laptopom a kézitáskámban volt atombiztosan berakva....szóval onnan képtelenség volt kivenni bármit is....de ezt is megoldottam. Kabát, sapka, sál, öv, karóra bele a kosárba, át a vizsgálón vagy mi volt az....de hogy a csizmát miért kellett levenni, máig nem értem! "Senki földjére" zokniba léptem:D
A gépem a 26os kaputól indult, ahol az fogadott, hogy a gép késik, mert nem érkezett meg időben a gép budapestre. 9:15 helyett 9:55kor szálltunk fel.
Beszállásnál először a burzsujok foglalják el drága helyeiket a bisnis class-on, ami szerintem tök úgy nézett ki mint a plebs, azaz a mi helyünk! Na mindegy, nekik megéri...
Az utolsó előtti sorban találtam meg a 23F-et. Rettentően kevés a hely a repülőn, még én is alig fértem el...egy vasárnapi IC-s menetre emlékeztetett, amikor mindenki megy a nagy pakkokkal és nincs hely!!!!!!!!! Mellettem 2 magyar hapsi ült, rutinos utazók, mint utóbb kiderült. Megkérdezték, hogy izgulok-e? Nem tudom miből gondolták, hogy kiváncsian várom milyen lesz a felszállás, de talán abból, hogy 100számra zabáltam a Pezz cukorkát:D
Begurultunk a kifutóra, a pilóta köszöntött minket németül és angolul, jó szórakozást kívánt, majd begyorsultunk. Csak gyorsultunk, gyorsultunk és gyorsultunk....(de nem jött a belem és a gyomrom a torkomba). Úgy tűnt, hogy soha nem emelkedünk már fel.....aztán végre!!! Bár inkább ne tettük volna! Az első 30másodpercet kihagytam volna! Nagyon szédültem és fogtam a fejem mint egy őrült. Olyan volt, mintha egy hánytatós hintán lettem volna, de tudjuk, hogy nálam egy sime lánchinta is kiveri a biztosítékot. Nagyon hamar, nagyon kicsi lett minden. Amikor már nem csak 1pontot tudtam nézni a szédülés miatt, akkor haladtunk el Budapest felett. Hihetetlen volt. Olyan volt az egész város, mint egy makett. Elrepültünk a Parlament, a Margitsziget s egyebek felett! Egy darabig az M1es útvonalát követtük, majd csak a Duna szolgált számomra tájékozódási pontkénak. Aztán jött a felhős, unalmas rész. Néha feltűnt egy-egy repülő a távolban, de ennyi. A dög unalmat az irányváltás és törte meg. Na ez sem olyan jó. Csak azt lehetett látni, hogy az én oldalamon lévő szárny csak emelkedik, emelkedik....mondom mindjárt megpördülünk. Itt is elkapott az enyhe szédülés, de ez egy balatoni hajókázásra hasonlított egy viharos napon.
Aztán volt egy enyhe rázkódás, a mellettem lévő hapsi mondta, hogy ez teljesen normális! (A Lost-eltűntek is így kezdődött...)

Folyt köv...

A gépen kaptunk vaniliás-barackor péksüteményt. Nagyon finom volt. Aztán csak repültünk, semmi különös nem történt....kicsit unalmasnak is tűnt.
A landolás számomra évezetesebb volt...meg sem éreztem, hogy fokozatosan süllyedünk. Amikor már nagyon közel voltunk a földhöz, csak azt vártam mikor nyikorog már a kerék...az nagyon jóóó volt. Nagy fék, előre dölsz és ennyi. Újra a földön! Nos ilyen volt az én első repülésem!
Majd kis idő múlva következett a második! Kicsit féltem, mert azt mondta mindenki, hogy a frankfurti repülőtér hatalamas...féltem, hogy el fogok tévedni! De szerencsére nem tévedtem. Itt sem lehet eltévedni, minden ki van írva. Nekem a világ túlsó oldalára kellett mennem ...először fel a lépcsőn, majd át egy nagyon-nagyon hosszú folyosón, aminek a két szélén futószalag van. Arra rááll az ember és átviszi a másik oldalra. De a sportosabbak megtehetik ezt a kb 1,5 km.t gyalog is. Nem mondom melyiket választottam:D
Kb 20percembe telt mire eljutottam az A38as kapuhoz. Volt még egy csomó időm. Fényképeztem a szebbnél szebb gépeket és az időm hártalevő részét azzal töltöttem, hogy a laptopomat próbáltam visszarakni a táskámba. Mivel nem ment, ezért kipakoltam mindent...kicsit sem néztek hülyének a repülőtér kellős közepén. De jobb egy táskával menni mint kettővel. 13:30kor beszálltunk majd felszálltunk. Már előre fogtam a fejem, hogy szédülni fogok, de szerencsére nem szédültem annyira! Igen, már hozzászoktam a repüléshez:D
Frankfurtban nagyon felhős idő volt, de a gép felszállt,átvágtunk a felhőkön és lám, ragyogóan sütött a nap. Szóval nem tévhit, hogy a felhők felett ragyog a nap!
Az út 2:25 perc volt. Átrepültünk a Balti-tenger felett, megnéztük a naplementét, ami valami hihetetlen volt. Az egész égbolt rózsaszín, narancssárga színekben pompázott.
Valahol félúton elaludtam, amjd arra ébredtem, hogy egy kisgyerek üvölt. Szegény nem jól viselte a repülést. Vissza aluni már nem tudtam, így elővettem azt az újságot, amit még Ferihegyen beszálláskor vettem el. Valamilyen amerikai lap volt...és ki van benne? Na ki? dr. Derek Shephard, alias Patrick Dempsey. Az én doktorom:D Tudtam én, hogy velem akar jönni:D
A landolás sima ügy volt. A hókotrók szorgalmasan takarították a havat! Amerre néztem mindenhol csak hó hó és hó, na meg hókupac:)
Velkaptam a böröndöm és már száguldottam is ki az ajtón az új életem felé. Ott várt Kitti és a tutorjaim: Sabina és Ulrike! Nagyon szimpatilusak voltak már első látásra is. megkaptam a welcome ajándékomat: térkép, kalendárim, toll, cukor, információs csomag stb. Na meg a reflektor. Itt nagyon korán sötétesik és nagyon későn világosodik. Minden embernek van reflektora, hogy az autósok jól lássák az embereket. A kabátra vagy a táskára kell akasztani úgy, hogy kb térdig leérjen. Mindkét oldala visszaveri a fényt, így az emberek jól láthatóak a sötétben is. Ezt ajánlatos mindig hordani. Már rengeteg fajtát láttam belőle: hópihe, csillag, rénszarvas. (Persze a sajátomat már elhagytam, de van másik)
Taxival mentünk a szállásra. Kis bonyodalom után megtaláltuk a jó épületet, ahol a kulcsot át tudtuk venni. Sajnos a 21 kg-os bőröndöt nem volt kellemes húzni a hóban. De már kitaláltam erre is egy megoldást. Kerekek helyére itt sílécet kell szerelni. Ennyi! A szobánk a 417/A, ahova bejutni nem is volt olyan egyszerü. 4en próbáltuk kinyitni az ajtót, de nem ment. Nem volt mit tenni, bekopotunk az egyik szomszédhoz. Természetesen nem voltak otthon. Bekopogtunk a másikhoz is. Egy srác nyitott ajtót. Elmondtuk mi is a problémánk.Mondanom sem kell, elsőre kinyitott az ajtót, majd nézett ránk, hogy mekkora bénák vagyunk. Késöbb kiderült cseh a mi megmentőnk:)
A kollégium teljesen a Boszis szisztémára épül, annyi különbséggel, hogy itt van konyha is a szobához. A szobák nagyok, kényelmesek. Függöny nincs, teljesen belátni a szemközti iskolából. Amikor lengedtem a redőnyt, láttam, hogy valami fura kapcsoló van az ablakon. Persze ki kellett próbálnom. Elfordítottam és majdnem lefújta a hajamat a szél, jött be a hideg a csukott ablaknál a réseken keresztül. Ha a másik irányba fordítottam nem jön annyira a hideg, de sípol az ablak. Szóval vagy megfagysz, vagy megőrülsz a hangtól...
Gyorsan lepakoltam, majd mentem is tovább. Segítettem Kittinek áthurcolkodni az előző szállásáról. 3as troli, majd másik troli át az egész városan majd vissza. Kittinek 10001 kg-os volt a bőröndje. Külön géppel kelett volna jönnie:)
Gyors lezuhanyoztam és belezuhantam az ágyba. Életemben talán először nem kellett számolgatnom a báránykákat, mert ahogy a fejem párnát ért, már az igazak álmát aludtam.
Majd hajnali 3kor arra ébredtem, hogy Kitti nem boldogul a zárral, nem tud bejönni (bulizni volta lelkem), de ez sem zökkentett ki az alvásból, hipp hopp megint álomba szenderültem és aludtam másnap 11:50ig.
Röviden tömören ez tötént az én nagy utazásom alatt. Repültem 1800km-t, bejártam európa egyik legnagyobb repülőterét, és most itt vagyok!! Hihetetlen!
Az időjárás így elsőre nem tűnik nagyon hidegnek, de ameddig a szem ellát, hó és hókupac és jól felöltözött emberek.
Az ablakunk alatt van egy hóördög:D Majd felrakom a képet róla!

Minden jót!

Üdvözlettel: Szilvia

Helyszín: Tallinn Hangulat: jó Időjárás: minusz 4