kezdetektől...

2012.06.12- ismét egy mérföldkő az életemben. Reggel 9:35 kor elhagytam kicsiny kis országomat és átszeltem a hatalmas Atlanti-óceánt.

Kelés:05:30 Nem izgultam az út miatt, de nagyon nehezen tudtam elaludni. Akkor már tudtam, hogy laptopom nélkül fogok utazni, mert nem lett kész. Nem mondok semmit, csak annyit, hogy valahogy kicsit nagyon balszerencsés vagyok, ha utazásról és laptopról van szó. (Ugye Észtországban az első napon bemondta az unalmast, hát most esélye sem volt)

Na mindegy.Időben elindultunk, időben odaértünk, DE a fantasztikus Liszt Ferin a Lufthansa szektorban akkora KÁOSZ uralkodott,hogy az csak na. Mint a csürhe banda. Ott álltunk,mint a szerencsétlenek és senki nem mondott semmit. Kb 1,5 órán át álltunk sorba, mindenki tiszta ideg volt. Szerencsére nekem még volt elég időm, de volt akit úgy emeltek ki a sorból,név szerint, nehogy lekésse a gépet.

Már majdnem én következtem, amikor egy ausztrál állampolgár, egy vén nyanya arrébb lökött, hogy Ő volt itt előbb,mit képzelek magamról, álljak mögé. Miután nem akartam veszekedni magam elé engedtem. Bár legszívesebben megmondtam volna neki, hogy ez Magyarország, itt farkastörvények uralkodnak, szokjon hozzá vagy húzzon haza.

A biztonsági ellenőrzés hamar ment, szerencsére nem szedtek ki semmit a csomagomból. Sajnos ezúttal nem ablak mellé kerültem, hanem középre. Az út unalmas volt. Felszálláskor ismételten forgott velem a világ...Útközben kaptunk vaníliás bagettet meg üdítőt. Néhányszor megdobta a gépet egy-egy szellőcske, akkor úgy éreztem magam, mint a LOST eltűntek c. sorozat első epizódjában :)

Landolás: volt már jobb is...valahogy nem sikerült letenni a gépet észrevétlenül. (Amúgy egy nagyon fiatal pilótánk volt)

Frankfurtban nem volt semmi fennakadás,megtaláltam hamar a Z25 kaput. Ismételten ellenőrzés. Itt bizony besipogtam. A néni elvezetett és az elektromos kütyüjével végigmustrált. Megnézte a nadrágzsebemtől a gombokon át mindent. De nem talált semmit. Viszont a második csomagátvilágításon a bácsi rondán nézett rám és kinyitotta a csomagot, megnézte a folyadékokat. Amikor félrehívott, gondoltam majd udvariasan megkér, de nem  önállósította magát és egyenként megnézte a folyadékokat. Majd még egy vízum/ útlevél ellenőrzés és már nem volt más, mint a felszállás. 

Kis tülekedés után elfoglaltam a 49J helyett a 49H ülést, mert egy indiai nénike eltévesztette a házszámot és miután angolul nem nagyon tudott, kézzel lábbal mutogattam, hogy rossz helyen ül....majd 3 perc után feladtam és leültem a popsimra a folyosó mellé. Hál' Istennek senki nem ült mellettünk, így kényelmesen elfértünk. Viszont sokkot kaptam a ruhájától. Felül olyan volt, mint egy melltartó, de sokkal vastagabb és még át volt tekerve a néni egy vastag függönynek látszó ruhával. Érdekes volt. A gép tele volt arabbal, indiaival, kínaival meg egyéb szerzeményekkel. Most már tudom miért olyan nehéz bejutni ebbe az országba.

Felszállás: Forog a világ, bár most rövidebb ideig. 

Az egyik képernyőn lehetett nézni, hogy hány méter magasan vagyunk, milyen sebességgel haladunk, mikor érünk oda és most ott mennyi az idő. Volt amikor átléptük a 800 km/h álomhatárt. Az út alatt mást sem csináltam, mint fel és levetkőztem. Hol megfagyasztottak minket, hol meg nagyon meleg volt. Ugye kaptunk takarókat, mindenki azzal bugyolálta magát. A másik oldalamon egy nem túl barátságos nő ült, akinek mindig minden baja volt. Mellette egy apa ült a lányával, azok mögött meg az anya a másik kisgyerekkel. Sajnos nem kaptak jegyet egymás mellé, így megkérték a goromba nőt, hogy cseréljenek helyet, de mondanom sem kell, hogy a nőci nem ment bele, mert Ő csak a folyosó mellett tud ülni. Na mindegy...

Kaja: Csirke, saláta, bagett, sajt és nagyon-nagyon finom málnás sütemény. Miután még akkor fájt a szám, így olyan lassan ettem, hogy mire befejeztem addigra már az innivalót hozták. 

Kaja 2: Landolás előtt kb 1 órával jött második kör. Vegetáriánus szendvics szerű, de olyan rossz volt, hogy ott is hagytam. 

Sajnos inni nem igazán adtak sokat, azt hiányoltam. Szomjas is voltam, mire odaértünk.

Landolás: jobb volt, mint a frankfurti. Zökkenőmentes, szinte észre sem vettem, hogy már földet értünk. 

Elcsodálkoztam azon, hogy az emberek akkora kupit hagytak maguk után, hogy az csak na. Főleg az első osztályon. Nehezükre esett odaadni a sztyuiknak a szemetet, könnyebb volt ledobni a földre. Nonszensz.

Leszállás után sorba állás, de nem tartott túl sokáig. A bevándorlási emberke feltett pár kérdést és már mehettem is a dolgomra. Felkaptam a csomagomat, ami épségben megérkezett és mentem megkeresni a buszmegállót. Gondoltam vagyok olyan májer és megtalálom segítség nélkül, de nem. Azaz megtaláltam elsőre a helyes buszmegállót, de kicsit aggódtam, mert minden társaságnak ki volt írva a neve, kivéve az enyémnek. Így szépen visszaballagtam és megkérdeztem az információnál. A nénike közölte, hogy épp most ment el a busz, a következő pedig egy óra múlva jön majd. A hatalmas csomagommal felszerelkezve elmentem meglátogattam a mosdót. Elég érdekesre sikeredett, ugyanis csomagostól mindenestől rontottam be a csöppnyi WC-re. De hát mit tehettem volna, kint nem hagyhattam felügyelet nélkül. Mindegy egy magyar mindig feltalálja magát. :)

Ezután lehuppantam a legközelebbi székre és megpróbáltam befogni a netet a fantasztikus okos telefonommal. Mégse volt felesleges megvenni ezt a kütyüt drága magyar forintokért. Gyors elküldtem egy rövid üzenetet Fb-on meg e-mailen.

Majd, mint derült égből egy villám, úgy csapta meg a fülemet egy magyar szó, majd párbeszéd:

-Szia,magyar vagy ugye?

-Igen.

-Ugye Pécsre jársz egyetemre?

-Igen

-Szlavisztikára?

- IIIIggennn....(itt már nagyon-nagyon  kimerevedtek a szemeim :)

-Én is oda járok, szoktalak látni a folyosón.

-Hát én téged nem...

Majd beszélgettünk, amíg nem jött a busz. Ő is táborba ment dolgozni, de egy másik államba és másik szervezettel. 

5kor begördült a busz, a sofőr vetett egy pillantást a jegyre és már mehettem is. A segítője meg elvette a táskámat és berakta a csomagtartóba. Persze itt nem úgy van, hogy mindenki találomra beküldi a táskáját és örül, hogy befért. Itt kérem REND uralkodik. 3 megálló, 3 külön csomagtartó fakk. Így a csomagok nem keverednek és nem kell tartani attól attól, hogy valaki elviszi az én csomagomat idő előtt.
Busz: keleti kényelem, nyugati nyugalom, wifii és stb. Ismételtem rövidebb idő alatt tettük meg az utat a tervezett időnél, de már vártak Doverben a buszvégállomáson. George talált meg engem és nem én őt:) Kézfogás, a szokásos udvariaskodás bla bla. Majd megérkezett Grace, Lance és Chelly. Mindenkinek hatalmas csomagjai voltak, de George dzsippel jött és a csomagok na meg mi is kényelmesen elfértünk. Az út nem tartott tovább 30 percnél, végig erdős részen mentünk, hatalmas fák az út szélén és a nagy semmi. Se egy bolt, se egy ház, csak a nagy SEMMI. Kb mint nálunk a Hortobágyon :)
A táborba egy fogadóbizottság jött üdvözölni minket. Bemutattak az igazgatónak, a feleségének, a FŐNÖKNEK, Toddnak, meg még ezer embernek...
3 kérdés, ami elengedhetetlen az amcsiktól, amikor megérkezel:
1. Mi a neved?
2. Honnan jöttél?
3. Honnan, kitől hallottál a táborba/ hogy kerülsz ide?

(De a legeslegfontosabb kérdésük a nap minden percében: How are you? / How is going? A hogy vagy kérdés, amit otthon nem nagyon teszünk fel a másiknak. DE itt KÖTELEZŐ. NA meg az is, hogy azt mond, hogy pretty good, fine, well, fine, good vagy awesome vagy ehhez hasonló. SOHA SEMMILYEN körülmények között sem mondhatod azt, a mi újság kérdésre, hogy áhhh semmi különös. Sőt gorombaság, ha te nem kérdezel vissza ugyanolyan mosolygós, kedves arccal.

Mikor megérkeztünk itt már este 9-et ütött az óra, ami azt jelenti, hogy otthon már elütötte a hajnali hármat....
Kicsit fáradt voltam, de mire ágyba kerültem már átlendültem a holtponton, de így is extra rövid idő alatt sikerült elaludnom.

A fő épületben megkaptam az ágyneműmet, meg a huzatot...kicsit erős kifejezés mindez ezekre a dolgokra.
Gumis lepedő: valamikor öreganyám idejében látott utoljára gumit.
Pokróc: ami dupla, rózsaszín és agyonbolyhosodott, jah és persze nem fér bele a szimpla otthonról hozott ágyneműhuzatba. (Itt meg nem kaptam olyat, mint amilyen otthon van, de helyette van egy ágytakaróra emlékeztető VALAMI. Olyan, mint egy lepedő, de csipkés a széle. Na most ezt kéne a pokróc és én közém rakni, vagy a pokróc fölé??? I dont know.

Jah a kabinom neve: Rein Deer.
Röviden: három emeletes ágy, 2 kis ablak, szűk WC és zuhanyzó. (ez a ház egy elszeparált része. A nagyobbik részen leszenk majd a gyerekek a felügyelőjükkel. Ott is vannak emeletes ágyak, 2 zuhanyzó, 2 WC és több ablak.
Mire kiválasztottam az ágyam...fent alszom az ajtó mellet jobbra, az ablak mellet. Nem akartam a wc mellett, meg a másik oldalra sem, mert arra nyílik a wc, meg ott van a kuka.
Persze, hogy első éjszakán egy hatalmas "tarantulával" találtam szembe magam...de mire kiszedtem a papucsom a csomagból, elment....jobb is...ekkora pókot még nem láttam....fúúújjjjjjjj
Ezek után úgy feküdtem le, mint a régi szép időkben a jakabhegyi koliban. Átnéztem minden sarkot, minen kis részt, honnan bukkanhat elő újból egy tarantula vagy más kedves állat :)


Ezt a bejegyzést kb 2 hete írom, szóval elképzelhetitek mekkora itt a hajtás. Laptop nélkül meg nehézkes, de kitartás.

Olvassatok továbbra is mert itt minden nap történik valami, csak legyen erőm blogra vetni :)

Üdvüzlettel: miss. Zilvia


UI: várom a kommenteket és az ötleteket. Ki miről szeretne hallani részletesebben:)